Tökéletes és profi munka

Aki manapság házat vagy felújítandó lakást vásárol jól tudja, hogy iszonyatosan kemény dolog előre haladni. Már az is nagyon nagy munka, hogy az ember tökéletes szakembereket találjon meg, az pedig egyenesen lehetetlennek tűnik, hogy rövid vállalási időt és jó árat tudjon bárki kialkudni ma a piacon. Nagyon nagy a kereslet, hihetetlen módon megnövekedett a régi házak felújítási kedve, ezért sok esetben akár hónapokat is kell várni egy-egy szakember jelentkezésére. Mi is hasonló nehézségek között kezdtünk bele a házunk felújításába, de hála a jó égnek azt mondhatom, hogy még éppen időben, hiszen akkor még azért vállalható időn belül lehetett jó szakembereket találni. Én ma már nagyon örülök, hiszen a házunk teljesen készen van, és a beköltözés tervezgetjük.

Megmondom őszintén, hogy bizony voltak olyan pillanatok, amikor akár még azt is el tudtam képzelni, hogy két évig is elhúzódik a felújítási munkálatok sora. Iszonyatosan kellemetlen és kétségbeejtő érzés az, hogy az ember folyamatosan keresgél, de mindegyik szakembernél valami hibázik ahhoz, hogy szerződést tudjon vele kötni. Az egyik legnehezebben megoldható feladat nálunk a gázszerelő budapest területén történő megtalálása volt. Iszonyatosan sokat keresgéltem, nagyon sok ajánlást kértem be, végül aztán rátaláltam a djgepeszet csapatára, és hála a jó égnek azt mondhatom, hogy ők teljesen tökéletes, biztonságos és működő rendszert alkottak számunkra. Én csak javasolni tudom mindenkinek, hogyha gázszerelő vagy klímaszerelő segítségére van szüksége, akkor csak őket keresse fel. Biztos vagyok benne, hogy aki őket választja, az legalább annyira elégedett lesz a közös munkával és az eredményével egyaránt, mint ami amennyire mi vagyunk.

Én ma már kétszer is meggondolnám, hogy belevágok-e egy családi ház teljeskörű felújításába, bár megvallva az igazat, ha jelenlegi tudásom birtokában lennék, és már rendelkeznék azokkal az elérhetőségekkel, amelyeket kitapostam magunknak, akkor bátran és biztonságosan tudnám vállalni akár ma is a teljeskörű felújítást. Azt azonban biztos nem vállalnám ma már, hogy újra végig megyek azon a nehéz és rögös úton, ahol szakemberek keresgélésével és folyamatos tárgyalással több időt kellett eltöltenem, mint a tervezéssel. Az biztos, hogyha bárki hozzám fordul segítségért, akkor akár a djgépészet, akár más szakemberek terén is tökéletes javaslatokat tudok adni.